Hevesi Katalin BGSZC Szent István Technikum és Kollégium A négy tanóra célja az volt, hogy összefoglaljuk a Pioneer B1+ tankönyv Nature watch című moduljának szókincsét, és átismételjük a környezettel kapcsolatos kifejezéseket. Bevezetésképpen a diákok létrehoztak egy közös gondolattérképet. Ezzel szerettem volna őket ráhangolni a közös munkára, közös gondolkodásra, egymás ötleteinek elfogadására, továbbfejlesztésére. A megalkotott gondolattérkép […]
Szent István
Nagy Erzsébet és Ihász Gábor
Szakmai témák a Széchenyiből és a Szent Istvánból: Ötsoros, Nagy Erzsébet, BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Technikum „Az érettségi szünetre házi feladatnak azt adtam, hogy írjanak verset a hitelről. A feladatot szintén a Canvas felületen kellett beküldeni. Az „ötsoros vers” technikája arra szolgál, hogy különböző információkat összegezzünk, komplex gondolatokat, érzéseket tömören, lényegre törően összefoglaljunk – sajátos […]
Kutiné Bors Szilvia és Hevesi Katalin
Egy-egy pályázat a Békésyből és a Szent Istvánból: E-kereskedjünk e-gyütt (Kutiné Bors Szilvia, BGSZC Békésy György Technikum) „Projektem témájának ihletője a 8 hónapos kereskedő és webáruházi technikus képzés, mely a hagyományos kereskedő képzés elemein túlmutatva olyan modern, webkereskedelemre is hangsúlyt helyező ismereteket kíván közvetíteni, ami teljesen friss, modern, és amiket tankönyvben jelenleg nem lehet még […]