Szabó Orsolya
BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Technikum
Lehet alkotva tanulni? Határozottan állíthatom, hogy igen. Nem csak a tanulók tanultak az alkotás közben, hanem én is miközben a projektet megalkottam, értékeltem, elemeztem. … Szóval először arra gondoltam, hogy TedTalk-hoz hasonló videókat fognak készíteni. El is kezdtem anyagokat gyűjtögetni a feladathoz, amikor a képregénykészítés feladattal találkoztam. 6. osztályos gyermekem történelem házi feladata volt, hogy képregény formájában jelenítsék meg a Bocskai felkelést. Természetesen szülői segítséget igényelt fiam és mivel rajzolni egyikünk sem tud igazán, így javasoltam, hogy számítógépen készítsük el. Találtam egy nagyon szuper oldalt (storyboardthat.com), amely pont alkalmas volt erre. A képregényt közösen elkészítettük (amit nagyon élveztünk) és közben sikerült megjegyeznie a szükséges tudnivalókat. Ekkor jött az ötlet, hogy ezt én is – kicsit másképpen – tudnám használni a tanórámon.
Tanulói önértékelés
Ez a tanulási forma számomra megfelelő, mert…
- mert egyszerűen jöttek az ötletek.
- Tanultam csoportban dolgozni
- Fejlesztette a kommunikációs kézségemet
Vélemény, hozzászólás?