Németh Adél, Nyeste Zsolt, Varga László
BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
A projekt célja tehát a hazánkban is jelenlévő Görögország megismerése volt. Iskolánknak a tantárgyi kereteken kívül is szoros kapcsolata van Görögországgal, hiszen volt és jelenlegi diákjaink között is vannak olyanok, aki szorosan kötődnek az itt élő görögséghez, és őrzik a hagyományokat. A projektünk során szerettük volna felfedezni az itthon élő Görögországot egy volt hunfalvys diákunk, Agárdi Elektra (aki a hazai görög hagyományőrzés egyik fő alakja) segítségével (egy ismeretterjesztő előadás és egy görög táncóra formájában), valamint – a korábban a tanórákon tanultakat is szem előtt tartva! J – játékosan feleleveníteni emlékeinket az ókori történelem, a mítoszok, az építészet és az olimpia témáiban, egy látogatást téve a Szépművészeti Múzeum interaktív ókori gyűjteményébe, illetve egy mitológiai tárgyú időszaki kiállítást is megtekintve, valamint egy városi séta során a görög konyhaművészet remekeit is megkóstolhattuk. A projekt végére pedig mindenki megállapíthatta: Görögország tényleg sokkal közelebb van, mint hinnénk!
Tanulói önértékelés
„- Minden hónapban jó lenne egy ilyen projekthét!”
„- A gyros volt a legjobb!”
Vélemény, hozzászólás?