Innovatív megoldások a Telekiben és a Szászban
Szakmák találkozása az autóbusz állomáson, Bognár Orsolya, Illésné Takács Éva, Nagyné Szélpál Zsuzsanna, BGSZC Szász Ferenc Kereskedelmi Technikum és Szakképző Iskola
„A tanév elején arra gondoltunk, hogy a szokásos közösségformáló programokban helyet kapjon egymás szakmájának megismerése, rávilágítva a kapcsolódási pontokra, hiszen nincs jól működő kereskedelem, magas színvonalú logisztika nélkül. Az osztályban tanító szakmais kollégákkal – Illésné Takács Éva és Nagyné Szélpál Zsuzsanna – nem volt kérdés: „Együtt? Működünk!” Már csak a témaválasztás volt hátra, amelyben a brainstroming módszerével bevontuk a tanulókat is. Azt kerestük, hogy hol kapcsolódik a közlekedés és a kereskedelem. Hamar jött a tanulóktól egy jó ötlet, hiszen naponta szembesülnek az iskola közelében található autóbusz állomás hátrányaival akár közlekedés, akár vásárlás kapcsán. A projekt témája egy mai igényeket kielégítő autóbusz állomás megálmodása, melynek keretében Együtt? Működhet kereskedő és logisztikus.”
Tanulási eredmény: „Képviseli és tudatosan alkalmazza szituációhoz igazítottan a kulturált kapcsolattartás szabályait. Magára nézve is kötelezőnek tartja az udvarias viselkedés etikai szabályait”
Tanulói önértékelés: „Azt hittem, hogy a logisztikusok csak csomagot szállítanak…” „Jó volt együtt dolgozni!”
Játék a dolgozat, Bíró Mária, BGSZC Teleki Blanka Közgazdasági Technikum
„A diákokkal egyeztetve és a véleményüket kikérve a témakör zárását és értékelését egy online játék keretébe foglaltam. A jegyszerzés lehetőségét a feladat különböző szintű elvégzéséhez kötöttem. A feladathoz a digitális oktatás során bevált Google-kérdőívet használtam. A szokásos számonkérésekhez képest az volt a fő eltérés, hogy a kérdőívben szereplő kérdésekhez, feladatokhoz először egy-egy interaktív gyakorló feladatot is el kellett sikeresen végezni, melynek záróüzenete tartalmazta a megoldandó feladat kérdését. Ehhez a LearningApps alkalmazás különböző feladattípusait használtam, melyet a diákok is ismertek a korábbi órai gyakorlófeladatok révén. A jegyet érő dolgozat-kérdőív teljesítéséhez így többek között a vállalkozási alapfogalmak párosítása, keresztrejtvényben való alkalmazása, hiányos szöveg kiegészítése, lépések sorrendbe helyezése, a tulajdonosok felelősség-vállalásának és a vállalkozások típusainak, az alapítás és a megszűnés módjainak csoportba rendezése, értelmezése is szerepelt „beugró feladatként”. Ezek a feladatok újak voltak, kifejezetten a témakör hangsúlyos fogalomkészletének emlékeztetésére, rögzítésére, gyakorlására készítettem ehhez a dolgozathoz.”
Tanulási eredmény: „Kritikusan szemléli az egyes vállalkozási formák jellemzőit, hogy az adott helyzetet mérlegelve válasszon megfelelő típust.”
Tanulói önértékelés: „Csoportban is és egyedül is egyszerű megoldani”
Vélemény, hozzászólás?