Nagy Noémi két újabb pályázata a Keletiből:
A költészet szépsége (Nagy Noémi, BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum)
„Az óra célja az volt, hogy a tanulók el tudjanak gondolkodni azon, hogy számukra mit jelent a kötészet, és megismerjék, hogy mások számára mit jelent a költészet, ezáltal nyitottá váljanak a lírai művek megismerésére, valamint azok későbbi elemzésére is. A nyitó tanóra után a diákok a 11.-es irodalom könyvben szereplő összes költő művei közül választhatták ki a számukra tetsző vers(ek)et, és arról készítettek saját szavalatvideót. A duplaóra célja az volt, hogy ehhez a feladathoz kedvet kapjanak. A foglalkozás egy Mentimeter szófelhővel indult. … Összességében nagyon sikeresnek értékelem ezt a foglalkozást, az osztállyal korábban is őszinte, nyílt, pozitív kapcsolatom volt, de ez az óra ennek ellenére is nagyon sok gátat feloldott. Olyan gondolatokat osztottak meg velem, s ezáltal egymással is, amelyekre korábban nem volt példa. Azt gondolom, ennek a tanórának külön előnyére vált az online közeg.”
Tanulási eredmény: „A tanulók elfogadják és tiszteletben tartják mások véleményét.”
Tanulói önértékelés: „Tetszett a monotonitás elhagyása, hogy kipróbálhattuk magunkat valami újban, ami nem mellesleg közel áll a szívemhez.”
Izmusok nyomában (Nagy Noémi, BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum)
„Az elméleti bevezető a tankönyv alapján zajlott le, majd megnyitottunk egy interaktív szófelhőt, amelyben minden kiforduló szó mögött további képeket, videókat, szövegeket találtak a stílussal kapcsolatosan. Többek között megismerhették Picasso munkásságát is. A kubizmushoz kapcsolódó saját élményű feladat a Legyél te is Picasso! volt, melynek során a tanulók egymás után négyszer dobtak valós vagy „mentális” dobókockával, és az eredmények alapján rajzolták meg a saját készítésű portréjukat. … Az elkészült művekből digitális kiállítás készült. Többen ezt követően is avantgarde lázban égtek, és sorra küldték nekem a további interneten velük szembe jövő, ide kapcsolható tartalmakat. „S hol van Dali bajsza???””
Tanulási eredmény: „A képzőművészeti alkotások, festmények alapján az irodalmi műveken is fel tudják ismerni a jellemző jegyeket.”
Tanulói önértékelés: „Nem nagyon szeretem az irodalmat, de ezek az izmusok most tetszettek, mert én is elég lázadó vagyok. Ezek a művek most semmiben nem hasonlítanak az eddig tanultakhoz. Furcsa, hogy az is vers, ami összefüggéstelen szavakból áll.”
Vélemény, hozzászólás?