Úgy tűnik, nem hiába járnak a fejemben a színek… Ismét egy-egy kiragadott részlet két pályázatból, személyes kedvencem a költőtollas projekt kiragadott tanulási eredménye:
Színezd ki! Színkódos novellaelemzés Móricz Zsigmond Tragédia című novellája alapján (Géczy Anikó, BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum)
„Felolvastam a novellát. Hasznosabbnak érzem, mint kiadni önálló olvasásra – különösen online oktatásban fontos a személyesség erősítése, illetve ezzel értelmeztem is bizonyos fokig a diákjaim számára, akiknek ezúttal új típusú feladattal kell megküzdeniük. Új fogalomként bevezettem a partikuláris ember fogalmát: csak egy részt lát a világegészből, és ezt tekinti világegésznek. Kis János esetében ez az evés: kapcsolatai, gondolatai, élete nagy küldetése.”
Tanulási eredmény: „Képes a megállapításait szakszerűen alátámasztani a kijelölt szövegelemekkel.”
Tanulói önértékelés: „Nagyon lelkesen , dinamikusan hatott rám a csoport munka. Minden tőlem telhető tudást bele adtam a közösbe . A csoport munka folyamán örültem a sok megszerzett tudásnak ezáltal is bővült a paradigmámnak a sokszínűsége .”
Elő a költőtollakkal! Másfél óra az Irodalom Birodalomban – gyakorlatok az írásművészet felszabadítására Kosztolányi-versek kapcsán (Géczy Anikó, BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum)
„Amikor 2020 januárjában osztályfőnökként átvettem ezt az osztályt, egy GROWTH MINDSET – növekedő szemlélet tréningnapot csináltam nekik, amelynek lényege egy olyan attitűd, hogy mindenki egy fejlődési görbe egy pontján jár éppen, ahonnan van felfelé út, így hangsúlyossá válik az erőfeszítés, a figyelem, a stratégia, a kitartás, a haladás – ezeket (a gyerek részvételének folyamatát) erősítjük meg folyamatosan a visszajelzésekkel. Így mertem belevágni ebbe a versíró kalandba.”
Tanulási eredmény: „Képes önismeretre – általánosságokat, toposzokat a saját személyére, életére vonatkoztatva megfogalmazni.”
Tanulói önértékelés: „A 6 fős rajzolás az nagyon tetszett és mindenki aktív volt a feladatban, szerintem nagyon jól összetudtunk hangolódni és hamar. Amit párba kellett csinálni arról legelsőnek azt hittem, hogy nehéz lesz de nem is volt annyira az. Meglepődtem azon egy kicsit hogy a Niki ilyen ügyes, sok mindenben együtt értettünk hamár a nevünk is egyforma így nem ment nehezen. Az egyéni versírás nekem nehéz volt, aztán csak a vége fele jöttek meg az ötletek.”
Vélemény, hozzászólás?