Együtt? Működünk! a címe az idei tanév módszertani pályázatának. A digitális oktatás túlsúlyával jellemezhető tanévünkben még két szűk hét van hátra a beadási határidőig, de vannak már beérkezett pályázatok és jelentkezett már 9 bírálócsapat is, utóbbiak tagjai alig várják, hogy olvashassák a pályaműveket. Idén újdonság, hogy sablont készítettünk a beadandó pályázatokhoz, így könnyen egybefűzhetőek lesznek és tervezzük, hogy pdf-ben a kollégák rendelkezésére bocsátjuk az innovatív tanórák leírásait, a tanulók önértékelését. Elöljáróban annyi talán elárulhatok, hogy volt olyan magyaróra, aminek hatására egy tanuló leírta, hogy már nem gondolja úgy, hogy az emberek nem hibázhatnak és egy történelemóra kapcsán munkavállalót meghazudtoló önreflexióval nyilatkozott a csoportmunka hasznairól és nehézségeiről egy kilencedikes tanulónk. Az eddig beérkezett pályaművek és beküldőik kisilabizálhatóak a szófelhőből. Örömmel tölt el bennünket, hogy idén is nem egy tanárunk állt neki, hogy végiggondolja, leírja és megossza velünk, mi történt az óráján. Köszönjük. A többieket pedig csak biztatni tudom: van még néhány nap a beadási határidőig.
Vélemény, hozzászólás?